Ez az a jelenség amikor a nő, aki korábban értelmiségi volt beszorul a 4 fal közé és semmi esélye nincs másra figyelni, mint hogy mikor kell enni a gyerekeknek és volt e trotyi a mai napon vagy nem.
Az ember már csak kiszolgáló személyzetnek érzi magát és esélyt sem lát arra, hogy kikeveredjen ebből az állapotból.
Persze vannak ebben is szép pillanatok, később biztosan csak arra fogok emlékezni, de jelenleg amikor a kisebbik gyerekem reggel óta csak üvölt és egyszerű pelenkázást úgy él meg mintha nyúznám, nem nagyon jutnak eszembe a pozitívumok és az édes kis mosolyok.
A mai világban asszem sokkal nehezebb Anyukának lenni. Az én helyzetem azért nehéz, mert 2000 km-re élek a Nagyszülőktől és így (hacsak babysittert nem fizetek) esélyem sincs kikapcsolni egy percre sem. Régen is voltak persze nehézségek: mosni kellett a pelenkát, kútról vinni a vizet, de jobb esetben ott volt a rokonság, akivel meg lehetett osztani a gyermekfelügyelet terheit. Az enyémekre legalábbis mindig figyelni kell, a kisebbik abban a korban van mikor mindenre felmászik, és ha olyan napja van percenként sodorja magát veszélyes helyzetekbe. A korkülönbség 2 és fél év. Még nem nagyon játszanak el együtt, persze a kicsi megy a nagy után, de a nagy ezt nem nagyon tolerálja még.
Ismerek olyanokat, akiknek a gyerekük kitölti az egész életüket. Én sajnos nem vagyok ilyen. Több mint 4 éve vagyok itthon és azóta sem tudtam beleszokni az itthonlétbe.
Kb 1 éve keresek állást egy külföldi országban, nyelvtudás még nem is lenne gond, de azért itt sem igazán kapkodnak azok után a kisgyerekes anyukák után, akiknek az önéletrajzába nincs beleírva semmi az elmúlt pár évre, nincs itteni tapasztalatuk és még két gyerekük is van. Az ország teljesen be van rendezkedve arra, hogy az anyuka otthon van a gyerekekkel és vezeti a háztartást. De mi van azokkal, akik nem ezt szeretnék csinálni? Én jelenleg egy jogi diploma mellett azon gondolkozom, hogy nekivágok még egy diploma megszerzésének. Bár arra még nincs ötletem, hogy miből fizetjük ki, és hogy mikor lesz időm tanulni rá. De ha el akarok érni valamit akkor úgy néz ki bele kell vágnom.
A legnagyobb problémának azt látom, hogy én leginkább háztartási alkalmazottnak és babysitternek érzem magam. Nem tudom megélni azokat az örömöket amiket lehetne. A fáradtság nagy úr. Nem hagy teret az örömnek. A 24 órás szolgálat pedig kimerítő tud lenni.
Alapvetően pozitív embernek tartom magam, aki nem akar beletörődni a helyzetébe, bár ez ebből az írásból tutira nem látszik…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: